Horváth Ádám

Gyermekvédelmi munkánk során sok jogszabály jól körülhatárolt területén mozgunk. Tudjuk, hogy ha ez a helyzet, akkor a törvény és a rendeletek értelmében ezt meg ezt kell megtegyük. Tudjuk, kinek mit, milyen adatlapon kell írjunk. (Igazi szoc. munka J.) Ugyanakkor munkánk végzése közben olykor elvész a jogszabályok között a gyermek, ill. annak mindenek felett álló érdeke.

Biztos Ti is éreztétek azt, hogy süketek párbeszéde zajlik közted és a veled beszélő között, pedig nem is ügyfeledet próbáltad valami olyanról meggyőzni, ami neki nem tetszett, hanem egy kollégáddal beszéltél.

Nemrég egy néhány hónapos kisgyerek olyan helyzetbe került, hogy jobb lett volna, ha a nagymama neveli. Az ehhez szükséges lépéseket megtettük, beszéltünk a szülővel, nagyszülővel, majd a hivatalhoz fordultunk a szükséges mennyiségű papírköteggel felfegyverkezve. Ott meghallgattak minket, majd közölték, hogy a Gyer meg a gyvt meg a 15-ös alapján ezt vagy azt kellene inkább, nem így, hanem úgy. Miután ismételten szóban elmondtam, hogy a gyereknek ez lenne a legjobb és a családból mindenki elfogadta ezt, akkor folytatódott, hogy a gyer, meg a gyvt meg a 15-ös alapján…

Ekkor felhívtam az ügyintéző figyelmét, hogy mennyi idős gyermek életével játszunk a gyer, meg a gyvt meg a15-ös alapján és szerintem az fontosabb, hogy a gyerek fejlődhessen, esélyt kapjon, hamár megszületett, mint a gyer, meg a gyvt, meg a 15-ös, és keressünk valami megoldást, ami a gyermeknek is, meg a jogszabályoknak is jó. Találtunk. De csak akkor sikerült, mikor az ügyfelünk és nem a munkakedvünk, meg a „csak, hogy fedve legyek” érzés került előtérbe.

Nálatok is ilyen nehéz összhangba hozni a gyermek/család lehetőségét, meg a gyer, a gyvt és a15-ös előírásait?

Horváth Ádám

Horváth Ádám

Horváth Ádám

Volt szerencsém megismerni az ÁNTSZ Védőnői Szakfelügyeleti Iránymutatását, mely arról szól, hogy a gyermekvédelmi törvény mi módon vonatkozik rájuk, nekik mire kell odafigyelniük, milyen kötelezettségeik vannak.

Helyben a védőnők szakmai vezetőjével azt beszéltem meg, hogy leírom neki a problémámat, hogy egy ellenőrzéskor arra hivatkozhassanak. Eljutottunk tehát a „csak hogy fedve legyek” című történethez, de az egy másik bejegyzés lesz.

Varga Gabriella

"Meséltél, és meséltél, igazaklat, szépet,
kívántam, hogy a meséd, sose érjen véget.
Mit adtam Én cserébe? Te azt sosem kérted,
de talán a két szemem, elárulta néked"
 
Emlékszem, láttam már hasonló szempárt rám nézni.
Ugyan nem óvodai ballagáson, hanem a szobámban,az első közös fejlesztőpedagógiai foglalkozásunkon.
Ő óvodás volt, és szerintem már akkor tudta, sokat fogok tőle tanulni.
Akkor még azt hittem, én tanítom majd Őt.
Bátor kézfogása mögött érdeklődés csiollogott a szemében, és valami félénkség is....
Mit is fogunk mi itt együtt csinálni?
Én terveztem a foglalkozásokat, Ő alakította.
A bizalma lassan alakult, de megértettük egymást!
Még akkor is, amikor óvodából első osztályba lépve, a sok újdonságtól, és az alkalmazkodás nehézségeitől hónapokig csak kínaiul volt hajlandó beszélni.
Azt szerettem volna, ha Ő tanul Tőlem, de lassan megtanultam mellette a türelmet, amikor elvesztünk a betűvetés labirintusában, megerősítette bennem, hogy humorral sokminden könnyebben elviselhető, még a mateklecke is.
Mikor elhagytuk az első osztályt, figyelmeztetett, hogy Ő már nagyfiú, de ettől még nincs szüksége arra, hogy úgy kezeljem Őt, mint egy kis felnőttet.
Valahol azt is hallotta, hogy Ő nem kifestőkönyv, és nem színezhetjük olyanra, amilyenre csak szeretnénk.
Már akkor is okos volt, nagy, mondhatni irodalmi szókinccsel.
Mindent magába szívott, amiről úgy gonddolta, megéri...
És érzékeny volt, mindenre!
Megtanultam tőle a tapintatot, azt a fajtát, ami háttérbe szorítja az "én-t".
Hiszen, ha látta rajtam - pedig én úgy éreztem, jól rejtem - hogy baj van, egészen másként viselkedett.
Mire elértük a második osztályt, már teljes volt a bizalma felém.
Emlékszem, hogy rohant hozzám, kiabálva, könnyes szemmel, hogy mondjam azt, hogy az a pecsétes papír, amin lemondtak róla a szülei is lehet hamis.
Mondjam, mert a nagymamája, aki neveli, ezt nem tudja.
Itt tanultam meg tőle, hogy sajnálkozás helyett jobb őszintének lenni, segíteni!
Ő most már harmadikos, még szövegesen értékelik év végén, de büszkén mutatja a bizonyítványát!
Sőt, még azt is, amin a bizonyítványa szerint javítania kell.
Azt mondja, jövőre megpróbál nem úgy lenni az iskolában, mint egy nyugdíjas, hogy csak ül, nem dolgozik, és mereng.
Azt mondja, Ő jövőre már igazán nagy lesz, de azért azt a mesekönyvet, amit már négy éve olvasgatunk együtt, még ne dobjuk ki.
 
Az a szempár, amel négy éve, egy januári napon először tekintett Rám, még mindig ugyanolyan érdeklődéssel csillog, szépséget, és értelmet adva hivatásomnak.
 
És a legfontosabb, amit ebben az évben tanultam Tőle, hogy a csiga azért lassú, mert nem akar elesni, mint a többi állat!
 
És, hogy mit tervezek jövő évi foglalkozásokra?
 
Jó lenne, ha még többet tanulhatnék tőle, és nem szeretnék mást csak továbbra is mesélni, és mesélni....

Simon Bálint

A blog célja, hogy szakmabeliekkel és a társintézmények munkatársaival tudjunk beszélni olyan gyermekvédelmi kérdésekről, melyeknek ma nincs fóruma, de mi úgy érezzük, szükséges lenne beszélni róluk.

Nap mint nap találkozunk olyan eseményekkel, melyeket nem tudunk kezelni, melyek feldühítenek, vagy örömmel töltenek el, de nincs kinek elmondani, vagy nincs olyan szakmai folyóirat, ahová elküldhetnénk beszámolónkat.

Ennek szeretnénk teret adni. Bíztatunk ezért mindenkit, hogy írja meg véleményét egy-egy aktuális kérdésről, hogy aztán kommentekben tudjunk vitatkozni. Témájában lehet eset elbeszélése, szólhat intézményi hierarchiával kapcsolatos kérdésről, jogszabályról, egyszóval bármiről, ami bennünket, a gyermekjóléti szolgálatoknál dolgozókat érint.

A leveleket a gyejoblog@gmail.com címre várjuk, és terveink szerint 2-3 naponta frissítve a blogot feltesszük mindenki írását. A cikkekért fizetni nem tudunk, levédetni nem tudjuk.

Két fő kritériuma azonban van annak, hogy felkerülhessen a cikk az oldalra: hangvétele, stílusa kulturált legyen, valamint a szerző nevével vállalja írását.

Hamarosan indulunk! Várjuk írásaitokat!

Horváth Ádám és Simon Bálint blog szerkesztők