Árvai Ibolya

Kistérségben vagyok családgondozó a városi szolgálatokhoz képest kisebb kliens számmal, ezért talán egy picivel több időm jut bizonyos dolgokra.

Egy iskolalátogatás alkalmával az igazgatónő elmesélte, hogy egyik 7 éves kliensem szájába régebben földet tömetek egy „játék” alkalmával, majd pár hónap múlva rávette a 7 éves kliensemet az egyik 12 éves fiú hogy puszilja meg a cipőjét. Az áldozatot védelembe vétel mellett gondozom egy éve. Ezért, miután tudomásomra jutott a dolog, kértem az igazgatónőt, hogy azonnal jelezze nekem írásban. Természetesen a hét éves kisfiú anyukája is elmondta a történetet. (A kisfiú áldozat-típus, könnyen befolyásolható, terhelt családdal (anya, nagypapa nagymama pszichiátriai betegek és gyógyszerfüggők, az apa nem él velük és minősíthetetlenül viselkedik a kisfiú közelében, apa minta nélkül nő fel.) De nem érkezett meg a jelzés. Többen mondták az iskolások és az iskolai dolgozók, hogy a fiúval, aki erre kényszerítette a kliensemet nem csak ez a probléma, hanem durva, tiszteletlen, és több gond van vele, és a 2 „haver” akivel ezt művelték, nekik sincs egyszerű családi hátterük, illetve több alkalommal kaptak osztályfőnöki figyelmeztetést és megrovást is viselkedési problémák miatt. A jelenlegi eset miatt, fegyelmi eljárás sem történt az iskolában.

Mivel nem érkezett egy hétig írásos jelzés, így jogszabályokra hivatkozva kértem, hogy egy jelzést küldjön az iskola, mert úgy gondolom, hogy ez már nem feltétlenül rendezhető el az iskolán belül (természetesen sokkal szebben és szaknyelven fogalmaztam meg a levelet) és a jegyző asszonynak is küldtem ebből példányt. Majd erre a reakció az volt, hogy írásban kaptam meg a levelet a következőkkel: Az iskolában nem tudtunk az esetről illetve később a szülőtől értesültünk róla, mert nem szólt a kisfiú. (Kérdés, hogy mi az oka annak, hogy a gyerek nem meri/akarja elmondani a pedagógusnak, hogy vele valami negatív dolog történt.) A szülő a tanárok tudtára adta, persze indulatosan, és a tanárok a hangnemet kifogásolták. Majd leírták, hogy a 3 fiú megkapta a méltó büntetését (osztályfőnöki megrovást kaptak a tanulók azt hiszem ketten, a másik  tanulót, pedig keményen megszidták, mert ez is elegendő, legalább is az igazgatónő szerint) és az intézményvezető úgy gondolja, hogy nem mutat túl az intézményi szankciórendszeren ez az eset. Természetesen neveket nem írt. (Félreértés ne essék, én nem megbüntetni akarom a gyerekeket, csak gondolom, otthon sincs minden rendben.) Majd vissza akartam írni neki egy levelet melyben még több jogszabályra és emberségre, jelzési kötelezettségre hivatkozom, hogy küldjön az incidensben résztvevő gyerekek nevével jelzést. Aztán a főnököm megvétózta. Azt mondta, hogy ez túlságosan „támadó” hangnemű, mert hivatkoztam, hogy az anya feljelentést tehet és bár még a gyerekek nem büntethetőek, de hova fajulhat a dolog hogyha nem figyelünk rájuk….szaktanulmányokra is hivatkoztam illetve idéztem, szóval igyekeztem szakmailag is alátámasztani. A főnököm szerint személyesen beszéljek vele. Ezt megtettem. Kértem, hogy nevezze meg a gyerekeket megtette, én pedig felajánlottam, hogy csinálok agresszió kezelő csoportot a gyerekeknek és esetleg az osztályfőnöki figyelmeztetés mellett a részvételre lehetne őket „kötelezni” persze ez a kötelezés a legrosszabb dolog és visszalőhet a puska is, de mindenesetre jó lenne a gyerekekkel beszélgetni. Emellett hozzáfűzte, hogy „és megkérnélek arra, hogy ilyen esetben nem kellene egyből a jegyzőhöz fordulni, és egyébként én rögtön jeleztem neki az esetet.” Kérdés az, hogy melyiknek, mert több körjegyző is érintett a dologban.  Látszólag beleegyezett a csoportfoglalkozásba, amit a gyerekeknek tartanék. Látszólag, csak látszólag. A beszélgetés 10 perc sem volt. Mivel mondta, hogy neki menni kell, újra megkértem küldjön írásbeli jelzést a gyerekek adataival, hogy a szülőkkel is tudjam egyeztetni a foglalkozás lényegét, meg nyilván azért, hogy a szülőkkel is tudjak beszélni. Természetesen a jelzés nem érkezett meg. Azóta áll a dolog, pedig elmondta az igazgatónő azt is, hogy az egyik fiút kezelhetetlensége miatt verik otthon, de a címüket nem tudom, így nem tudom velük felvenni a kapcsolatot. Az ügy azóta áll, annak ellenére, hogy a módszertan is megerősített abban, hogy ezt igen is jelezni kell írásban nevekkel együtt és a szülőkkel is beszélnem kell.  (Jelenleg viszont egészségi állapotom miatt nem tudok dolgozni több, mint 3 hónapig.)

Egy jelzőrendszeri értekezleten ismét felhoztam a problémát, mert oda sikerült elmennem. Közben a főnököm is meggondolta magát és már agresszió kezelő csoport sem lesz, mert egyrészt lerobbantam, a helyettesítő kollegina vagy a főnököm pedig biztosan nem kezdi el. Helyette és mellette a pártfogó felügyelő tart majd egy előadást a bűncselekményekről meg az ő foglalkozásához tartozó dolgokról, ami persze nagyon jó és hasznos, de azt gondolom, ennél sokkal komolyabb beavatkozást igényel ez a dolog, pláne hogy a megyében egy középiskolás fiú amiatt lett öngyilkos, hogy ilyen módon megalázták. És őszintén remélem, hogy nem lesz az áldozatból öndestruktív vagy tömeg gyilkos fiatal, no meg azokból sem lesz bántalmazó felnőtt vagy nagykamasz akik rávették erre a kis srácot…

És ami a leglényegesebb az egészben, hogy a dolog áll, a gyerekekkel nem történik semmi, nem akarnak rájuk figyelni, hagyják őket sodródni és az értük felelősséget vállaló felnőttek meg sem próbálják megmutatni azt, hogy ez egy helytelen cselekmény csak büntetnek aminek nem túl sok értelme van, mert a megoldási ill. viselkedési stratégiák nem változnak. A gyerekekre és a gyerekek által produkált tünetekre senki nem figyel. Sem a szülők, sem az iskola, sem a gyermekvédelem. Persze nem csak ez az egyetlen probléma ebben az iskolában, de egyedül nagyon kevésnek érzem magam, pedig mindent elkövetek, azért hogy a gyerekek érdekei érvényesüljenek és a gyerekvédelem ne csak arról szóljon, hogy fizikai sérüléseket, alultápláltságot, elhanyagolást „diagnosztizálunk”, hanem a nehezen bizonyítható lelki traumákat is igyekezzünk jól kezelni, és a rossz viselkedésmódokat átformálni, de úgy látszik ezzel a körülöttem lévő gyerekekkel dolgozók sokasága sem ért ebben egyet;  hogy ez nem kispályás mutatvány amit a gyerekek csinálnak, hanem nagyon komoly dolog és az oly’ sokat szajkózott elsődleges, másodlagos prevenció és - bár nem a gyermekvédelemhez szorosan kapcsolódó - korai felismerés itt nyerhetne teret.

És egy plusz adalék a történetemhez, ami talán az egész problémának a háttérfolyamata: az iskola, ahol ez történt, a volt általános iskolám és az az igazgató, aki az enyém is volt. Mikor ötletelek a tanácskozásokon vagy az iskolában próbálok lehetséges megoldásokat felvázolni a különféle problémákra - a tanulmányaim és munkáim során felszívott ismeretanyagok alapján - somolyognak és azt mondják ezt nem lehet itt kivitelezni és azt érzem nem tartanak kompetensnek a hivatásomban. DE ezen nagyon könnyen tudok változtatni…