HTML

Rólunk

Célunk a magyar gyermekvédelem problémáinak feltárása és megvitatása. Cikkeiteket a gyejoblog@gmail.com címre várjuk.

Kommentek

2010.07.19. 16:11 Gyejoblog

8. Gyermeki jogok?

Horváth Ádám

 

Gyermekvédelmi munkánk során sok jogszabály jól körülhatárolt területén mozgunk. Tudjuk, hogy ha ez a helyzet, akkor a törvény és a rendeletek értelmében ezt meg ezt kell megtegyük. Tudjuk, kinek mit, milyen adatlapon kell írjunk. (Igazi szoc. munka J.) Ugyanakkor munkánk végzése közben olykor elvész a jogszabályok között a gyermek, ill. annak mindenek felett álló érdeke.

Biztos Ti is éreztétek azt, hogy süketek párbeszéde zajlik közted és a veled beszélő között, pedig nem is ügyfeledet próbáltad valami olyanról meggyőzni, ami neki nem tetszett, hanem egy kollégáddal beszéltél.

 

Nemrég egy néhány hónapos kisgyerek olyan helyzetbe került, hogy jobb lett volna, ha a nagymama neveli. Az ehhez szükséges lépéseket megtettük, beszéltünk a szülővel, nagyszülővel, majd a hivatalhoz fordultunk a szükséges mennyiségű papírköteggel felfegyverkezve. Ott meghallgattak minket, majd közölték, hogy a Gyer meg a gyvt meg a 15-ös alapján ezt vagy azt kellene inkább, nem így, hanem úgy. Miután ismételten szóban elmondtam, hogy a gyereknek ez lenne a legjobb és a családból mindenki elfogadta ezt, akkor folytatódott, hogy a gyer, meg a gyvt meg a 15-ös alapján…

Ekkor felhívtam az ügyintéző figyelmét, hogy mennyi idős gyermek életével játszunk a gyer, meg a gyvt meg a15-ös alapján és szerintem az fontosabb, hogy a gyerek fejlődhessen, esélyt kapjon, hamár megszületett, mint a gyer, meg a gyvt, meg a 15-ös, és keressünk valami megoldást, ami a gyermeknek is, meg a jogszabályoknak is jó. Találtunk. De csak akkor sikerült, mikor az ügyfelünk és nem a munkakedvünk, meg a „csak, hogy fedve legyek” érzés került előtérbe.

 

Nálatok is ilyen nehéz összhangba hozni a gyermek/család lehetőségét, meg a gyer, a gyvt és a15-ös előírásait?

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://gyejo.blog.hu/api/trackback/id/tr272161413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ultraibi 2010.09.13. 14:29:36

Én kistérségi gyejóban dolgozom. Itt sajnos nem csak ezekkel a problémákkal kell megküzdeni. Itt akár több generációt is ismernek a családból és beskatulyázzák őket. Rendkívül sok az előítélet a családok iránt. Mikor referálok, vagy kérdezek egy-egy családról a polgármesteri hivatalban, csak legyintenek rá, "Hogy OH mit gondolsz te, majd meg fogja csinálni?!" Szóval itt nálunk nem csak a Gyer, meg a Gyvt az, amivel meg kell küzdeni, hanem maga a személyiség és az néha sokkal nehezebb.
süti beállítások módosítása