Árvai Ibolya
Én is szeretnék csatlakozni „az iskolai hiányzásosdis számháborúhoz”.
Szerintem nem egyedülálló történet, de mindenképpen tanulságos lehet.
Az eset:
Apukának és anyukának 5 közös gyermeke van. Anyuka és apuka külön költöztek. A két fiú az édesapával ment, 3 lány pedig az édesanyával maradt az esetben kevésbé fontos, de az anyának született egy másik kapcsolatból még egy gyermeke, és az apának is van, a fiúkon kívül 3 pici gyereke. Megegyeztek a szülők egymás közt, hogy az anya a 2 fiú után a családi pótlékot az apának átadja minden hónapban,de nem tették hivatalossá a dolgot. Két külön településre költöztek. A gyerekek akkor jöttek mentek a szülőkhöz, amikor akartak. Azonban az évek során felmerült egy „apróbb” probléma. A fiú középiskolába ment egy közeli kisvárosba. Reggelente a közlekedési „anomáliák” miatt kb. 1 órát kellett várakoznia a csatlakozásra. Elmondása szerint ebbe az iskolába szeretett járni, mert jó volt a társaság. Az apa viszont rákényszerítette a srácot, hogy egy másik iskolába iratkozzon be, mert arra egyszerűbb a közlekedés. 2010 januárjában egy másik iskolában kezdte meg a 9. évfolyam második felét, de egy hónapot járt csak oda. Azt mondta úgy lógott meg, hogy egyik helyen felszállt, a másik buszmegállónál leszállt (nem nagy faluról van szó az esetben) és délben vagy előbb haza ment. Ez imponált az apának, hiszen segített neki fát szedni, a falusi alkalmi munkákat el tudta végezni és így pénzhez is jutott. Az iskola persze több hónapon át nem jelzett. Évet is ismételt, de idén szeptembertől kezdve nem is került bele az osztálynaplóba a neve, valahogy „elsikkadt” a többi gyerek közt. Mikor beszéltem az ifjúságvédelmi felelőssel ezt mondta, mikor megkérdeztem miért nem érkezett előbb a jelzés: „Hát az osztályfőnök, az ő osztályfőnöke biztosan jelzett volna, de valószínűleg az évismétlés miatt be sem került a naplóba”. Október elején kapott a lakhelye szerinti illetékes családgondozó egy jelzést, hogy 131 órát hiányzott a fiú. Ezek után folyamatosan bujkáltak a családgondozó elől, nehezen tudta elérni őket, az apát az akkor illetékes családgondozó többször kereste, több alkalommal behívatta, de nem volt semmiféle reakció, illetve az volt rá a reakció, hogy nem ment be. Egy hónap után kitűzték a védelembe vételi tárgyalást, amin az apuka bejelentette, a fiúk (mert közben a testvérről is érkezett jelzés hogy 24 órás hiányzása van) tartózkodási helye az édesanya lakhelye lett. DE Az anyuka nem tudta felügyelni azt, hogy a srác jár-e iskolába, hiszen nem vele élt. Kérdem én kell-e büntetni az anyát azzal, hogy nem kapja meg a csp-t. Hiszen ebben az esetben tehetetlen volt. (Annyi hiba van, hogy akkor, mikor elköltöztek e fiúk nem íratta át az apa nevére a csp-t.) A gyermek védelembe vételét meg az iskola szabálysértését már nem is firtatom, no meg persze ott van az apa felelőssége is.
Jelen pillanatban azt találtam ki - annak ellenére, hogy én sem értek egyet magammal, de talán ez a legoptimálisabb megoldás- ha magántanulói jogviszonyt kérek a fiúnak, illetve ő kér magának. Az iskolaundoritsz mellett közre játszik még a kórosan erős kötődés a szülőhöz, az eldobottság, a meg nem értettség, a szegénységi kultúrából származó lelki problémák és még sorolhatnám. Pszichológushoz nem megy el. Az intézménynek nincs pszichológusa a nevelési tanácsadóban pedig azt mondták, az önkormányzat kevesebbet fizetett, így nem fér bele a kvótába.
Mellék zönge pusztán, hogy az anya nem ismeretlen a gyermekjóléti szolgálat előtt. Az anya egy szoba-konyhás lakásban él jelenleg 6 gyerekkel, jövedelme nincs, csak amit a gyerekek után kap. Dolgozni nem megy el, nem akar. Víz nincs. Áram sem volt, de most már visszakötötték. Ha megkérdezem tőle mennyi papír és fém pénz van nála, azt mondja nincs nála, mert az adósságot fizeti ki a boltban. Folyamatosan tetü és rüh problémák vannak, persze, mivel nincs pénze nem megy el orvoshoz, hogy megvegye az ellenszereket. ID-ről és ÁTN-ről nem lehet beszélni, mert mire sor kerülne rá, valami „csoda” folytán mindig minden elrendeződik és nem állja meg a helyét.
Hát pusztán ennyi a történetem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
thad 2011.01.04. 15:02:09
Az iskola felelősségre vonható, hiszen nem jelezte időben a gyermek veszélyeztetettségét, de ezzel csak ijesztgetni lehet őket, hátha legközelebb jobban figyelnek (kétlem).
Azt nehéz megmondani, hogy kell-e büntetni az anyát, mert egyik oldalról igen, hiszen ha nála voltak a fiúk (ez nem egyértelmű számomra) nem figyelte. Ha az apa nevelte, akkor pedig nem adja oda neki a csp-t, és letudva a bünti, bár lehet rgyk-sok, így megkapják a pénzt.
szocmunkas · http://www.szocialismunkas.freeblog.hu 2011.01.08. 21:09:09
Az nem lehet megoldás, hogy visszamegy a közlekedési anomáliás régi suliba? Ha már egyszer oda szeretett járni...
Ibi, jó újra látni! ;)
szocmunkas · http://www.szocialismunkas.freeblog.hu 2011.01.08. 21:10:40
aromó 2011.01.11. 20:12:07
A történet pedig kis magyar abszurd.
Cartmina 2011.01.16. 00:45:56
thad: akkor passzolta le az apa a fiúkat az anyának, mikor megjött neki a papír a hiányzásról, meg arról, hogy VV lesz. Az anyuka egyáltalán nem tudta ellenőrizni a srácok iskolába járását, mert nem egy településen laktak. Felfüggesztik a csp-t. És az anyuka tartásdíjat meg nem kap. A családnak a gyerekek utáni jövedelemből havonta kb. 2-5 ezer forintja marad kp-ban.